„A Tóni szenvedelmes pillantásánál gondoltam először arra, édesanyám nő, a velőscsontnál meg arra, hogy édesapám férfi. Hogy ilyen egy férfi. Szerez, megold, ellát, oszt.
- Velőscsontszagra gyűl az éji vad – jelentette be apánk, és szertartásosan leült a konyhaasztalhoz, előtte a fazék, mi körötte, zsinatolva, pipiskedve, hogy le ne maradjunk semmiről. - Helyet – nézett ránk csinált eréllyel, majd mint az operáló főorvos (vagy miséző pap) fölemelte két kezét –, szikét, angyalka! - vetette oda anyánknak, ki részt is vett meg nem is az előadásban; annak örült, hogy mi örülünk, mi gyerekek meg az a férfi, aki épp azt játssza, hogy az élet szép és izgalmas, és ő ura és birtoklója ennek a szépségnek, és gyámola e kis csapatnak, melynek most mutatja, mutatja épp, hogy ez a szépség s izgalom bárhol s bármikor föllelhető a világban, lám, íme egy marhalábszárcsontban is!
- Konyhakendő! - és akkor anyánk váratlanul, újra meg újra váratlanul, nem valamelyik sokat szenvedett, használatban lévő konyharuhát adta oda, volt köztük hajdani pelenka is!, hanem egy fényesen fehér, szikrázó, súlyos damasztkendőt, messziről látszott a koronás hímzés, tizenegy ágú korona, tehát Károlyi-örökség, apánk kicsit meglepődött, kérdőn anyánkra nézett – tátott szájjal bámultuk őket, mint az isteneket, bekukucskálhattunk az Olümposzra –, anyánk bólintott, igen, igen, mire apánk varázsos ügyességgel a bal csuklójára tekerte a kendőt, előtte földobta a levegőbe, az ott lebegett a konyhai légtérben, mint egy madár, fehér békegalamb, mi más (a Kishuszár szerint a békegalamb nem is galamb, hanem gerle, ez olyan, mint a tüske meg a tövis, nincsen rózsa tüske nélkül, békegerle), a kendő azután lassan aláereszkedett és magától rácsavarodott a Papi kézfejére, ő pedig rögtön benyúlt a fazékba a csontért, felsóhajtottunk, jaj, most mi lesz?, az ünnepi kendő semmi perc alatt használt lett, mocskos, zsíros, barnásan csatakos, ijedten néztük, mi lett belőle, sápítoztunk – volna, de épp azt tanultuk, hogy nem kell folyton aggályoskodni, a nagyvonalúságról tanultunk valamit, meg még talán azt is, hogy ennek ára van, ennek a csodás gerlés mozdulatnak, sok minden kell hozzá, kell ez a réges-régi kendő, meg kell anyánk mosástól kimarjult kezed, hogy majd ezt is megint kimossa, tehát személyesnek és személytelennek, a mostnak és a történelemnek az összjátéka van apánk varázslása mögött.
És akkor! Apánk gigászi kezében a gigászi konc, az odakészített tányér fölé tartja, fölemeli jobbját, ökölbe szorítja és lecsap! De hová? Nem ám, mint hittük, a csontra, hanem a saját kézfejére! Ezt is tátott szájjal figyeltük. Még ilyet! De hát a népi tapasztalat karöltve a fizika törvényeivel... Többnyire az első ütésre kiugrott egy nagyobb darab, ez volt a jel, azonnal leültünk az asztal köré, és elkezdődött egy nem ideges, de izgatott kapkodás.
- Gyorsan, gyorsan kenyeret! - türelmetlenkedett apánk, mert a pirítós valahogy mindig késett; kicsit, de késett. Csak melegen, azonnal, ez csak melegen jó!
Az első falat az övé volt, anyánk a legszebb részből levágott egy vajsárga, remegő szeletet, érmét, sorban sót, paprikát és borsot szórt rá, és mintegy megáldoztatta a falatot, lenyelte, várt, figyelte az utóízeket, majd bólintott:
- Nem mérgezett.
Iparkodni kellett, nehogy megdermedjen a velő. Mintha az lett volna a legnagyobb baj a világon, hogy megdermed. Ha megdermed, vesztettünk – valahogy így. Iparkodtunk hát. És akkor az utolsó pillanatban észrevettük, eszünkbe jutott, nekünk, gyerekeknek és az apai férfinak, hogy a Mami még nem kapott. És akkor persze kapott, fölajánlottuk, amink volt, már csak maradék, sötétebb, fecnisebb darabkák, attól az még finom, és ízlett is édesanyánknak.”
Kapcsolódó program:
Október 15. csütörtök | 17.00 PIM
Konyha-nyelv. Irodalom és gasztronómia / fesztiválnyitó / E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója és Ugron Zsolna, író
Október 15. csütörtök | 17.30 PIM
„Hasadnak rendületlenül...” gasztroirodalom és „magas irodalom” / beszélgetés / György Péter, Tarján Tamás, Takács Ferenc, moderátor: Nagy Gabriella
A gasztronómia a kultúra és az étel/ital közötti összefüggés tudománya vagy művészete - meg minden más, ami az evéshez tartozik. A szépirodalomban korra, műfajra, földrészre való tekintet nélkül makacsul visszatérő téma. Feltesszük az idei Budapest Transzfer nagy kérdését, létezik-e, és ha igen, mi az a gasztroirodalom? Vigyázat, csípős vita várható!
