2015. október 08. 09:44 - bp_transz

Megérkezett!

Csodaszép, A6 méretű, 36 oldal tartalmú telis-tele programokkal. A kicsi és a szülők is köszönik, jól vannak. Jövő csütörtökön pedig már járni is fog!

Letölthető programfüzet>

Szólj hozzá!

Az otthon ízei

2015. október 07. 12:00 - bp_transz

Részlet Ottlik Géza Iskola a határon című regényéből

„Matejt se szerettem az önuralmáért. Először is, gondoltam, honnan volt annyi esze ennek a ronda ripőknek, hogy kacsazsírt hozzon hazulról? Ami a legkiadósabb élelmiszer a világon. És honnét van annyi akaratereje, hogy takarékoskodjon vele, és így beossza magának? Vékonyan kente, egyre vékonyabban, ahogy fogyott, de az elején se könnyelműsködött észrevehetően.

 

- Micsoda fakír! - mondta rá Colalto.

Csak nézte őt az ember. Micsoda fakír, csakugyan. Állat! Ehhez van esze persze, hogy zabálja a második adag tízóraiját, amikor már mindnyájan megettük a magunk zsíros kenyerét. És mohóság nélkül, megfontoltan tömi a fejét, mozog le-föl az állkapcsa, nagy nyugalommal, az állatnak.

A délelőtti kenyérnyiszálását már nagyon ismertük, de egyszer a délutáni szünetben is előszedte a kacsazsírját, aztán ráfizetett a dologra. A mézes vagy lekváros kenyér helyett aznap csokoládét kaptunk uzsonnára - mert ez is megtörtént néha valóban, ahogy valaha Molnár őrnagy úr Formes apjának kilátásba helyezte –, egy szelet töltött csokoládét, és hozzá egy karéj puszta kenyeret. Kenyeret mindig adtak az uzsonnához; a sajthoz, szalonnához, disznósajthoz kellett is, de almához, körtéhez is kaptunk. Bognár kiment a tanteremből, keddi nap lehetett, mert gyakorlat volt délután; és késve osztották ki az uzsonnát; Matej előszedte a befőttesüvegjét.

 

Kalugyerszky, akinek mindig adott egy csipetnyit a zsírból, jóravaló, élénk gyerek volt; csak két év múlva tudtam meg, hogy unokatestvérek; nem nagyon illettek össze, és furcsálltam is barátságukat. Egyszóval, ahogy Kalugyerszky az üveghez emelte a kenyerét, Mufi a háta mögé settenkedve, hirtelen ügyesen előrenyúlt, lenyomta a kezét, és odatolta a saját kenyerét, tökéletes időérzékkel kiszámítva azt a pillanatot, amikor Matej már nem tudta megváltoztatni a mozdulatát; s a zsebkéséről a zsír menthetetlenül rákenődött Mufi kenyerére.

Matej dühös lett. Nevettek körülötte. Talán haragjában megfeledkezett szokott óvatosságáról, talán túl nagy feltűnést keltett, hogy, hogy nem, a Varjú egyszerre csak megkaparintotta az üvegjét, és eliramodott vele. Izgatott megdöbbenés támadt.

 

Most tisztán láttam a Varjú arcát, ahogy vitte a kacsazsírt. Ívelt, sűrű, fekete szemöldöke volt. A ragyák, himlőhelyek alatt, a beteges sápadtsága mögött tulajdonképpen szép vonásai voltak. Szemtelen és züllött angyalarca volt. Matej rohanni kezdett utána, de az asztalkák közt útját állták.

Mire odaért, a Varjú már szétosztogatta Burgernek, Halász Péternek, Merényinek, Homolának a zsír jó részét, és mint a cselező labdarúgó, mindig a hátát fordítva Matej felé, ki-kisiklott előle, s védte ügyesen a befőttesüveget, amíg Kalugyerszky közbe nem lépett.

 

Élvezetes volt. Inkey beállt a két ajtó közé, hogy cikkeljen, ha a folyosón jönni látja a tiszthelyettest. De Kalugyerszky most elrontotta a szórakozásukat. Elvesztette a fejét. Amin Merényiék nevettek, azon mindenki nevetett, s aki nem nevetett velük, az a közhangulat, a közösség érzelmei ellen fordult. Alig értettem, hogy miként követhet el egy régi növendék olyan ostobaságot, amiről én már tudtam, hogy nem lehet elkövetni. De mindenképpen bosszantó volt, hogy Kalugyerszky az asztalok közt elébe került a Varjúnak, útját állta tárt karral, s ezzel véget vetett a jó mókának. Matej, aki eddig vad kétségbeeséssel és mégis gyáván tétovázva járkált Varjú után, és kapkodott feléje ügyefogyottan, most akaratlanul is utolérte. A nagy nevetés hirtelen elhalkult a tanteremben.

 

Varjú villámgyorsan átjátszotta az üveget Burgernek. Matej megtorpant, ahol volt. Amikor Kalugyerszkykét széket megkerülve Burgerhez ért, a vörös fiú visszadobta a zsírosüveget Varjúnak, Kalugyerszky iparkodott vissza. Megint nagy nevetés támadt. Dobálni kezdték az üveget, Merényi, a vörös Burger, Varjú, ide-oda. Kalugyerszky forgott utána, ugrált, de hiába. Egyszer aztán valahogyan kicsúszott Varjú kezéből az üveg, s bár elkapta estében, de túl görcsösen, s akár szándékosan csinálta, akár nem, úgy festett, mintha két marokkal odacsapná az asztal lábához. Matej zsírosüvegje ízzé-porrá tört.

 

Kalugyerszky éppen odaért, és Varjú ráordított:

- Most eltörted!

Burger hátrahajlított nyakkal nevetett. Csak annyira tudta összeszedni magát a nevetéstől, hogy egy tankönyvvel hátulról fejbe vágta Kalugyerszkyt. Aztán mégis észrevette, hogy mindenki elhallgatott, és abbahagyta a nevetést. Merényi ugyanis mozdulatlanná vált, egy pillanat alatt elkomolyodott, odaintette magához Kalugyerszkyt, és lassan, szaggatott ütemben pofozni kezdte.

 

Ezt ismertük. Negyvenketten voltunk az A-osztályban. Meg se mukkant senki. Szék se csikordult, lapozás sem hallatszott. Merényi összehúzott szemmel, merev arccal nézte áldozatát, mint egy tárgyat, amely a saját tulajdona. Halk, lefojtott hangon szólt rá néha:

- Ereszd le a kezed.

Aztán csattant élesen a tenyere. Váratlanul kétszer is egymás után. Kis szünet, mozdulatlanság és: „Ereszd le a kezed!” Kalugyerszky majdnem vigyázzban állt előtte egyre dermedtebben. Megint balról csattant a pofon; gépiesen rándult fel a keze.

- Le a kezed!

Leengedte a kezét. Nem írom le részletesen; Merényi jéghideg arca csak egy másodpercre mozdult meg, amikor csavart egyet az orrán, száján: volt egy ilyen rándításszerű kis fintora, ami nem jelentett semmit. Néznünk kellett őket, mert mindnyájunknak szólt ez, és senki sem merte megtenni, hogy a könyvébe temetkezzen, érdektelenséget mutasson. Nem volt kellemes, mert Kalugyerszky végül is nem volt akárki. Csak most, a szemünk láttára bukott le közénk, az átlagsorba, okulásunkra. Okultunk; ködösen még azt is értettem, hogy haragudni kell rá. Néhány napig Matej sem állt szóba vele; de később kibékültek.”

 

Kép forrása »

 

brueghel_vagott.jpg 

 

Kapcsolódó program:

Október 17. szombat | 20.00 PIM
Terítéken a család – történetek az ebédlőasztal és a gyúródeszka mellől / beszélgetés / Yan Ge (CN), Rubin Eszter, moderátor: Bödő Anita 
Minden ízben megbújik egy emlék: a családi ebédek, a nagymama főztje, a gőzölgő étel illata mind édes és fájdalmas perceket idéznek. Rubin Eszter családtörténete úgy fonódik, ágazik el és ér össze, ahogy a barhesz fonatai, a fiatal, Szecsuanban született kínai írónő, Yan Ge pedig csilipaprikával ízesített lóbabpürét kínál és hozzá pikáns családi titkokat. Hogyan ágyazódnak az emlékek egy finom fogásba és egy jól megkomponált regénybe? Emlékek, ízek és irodalom lesz terítéken.

 

Szólj hozzá!

Sushi borral

2015. október 05. 12:00 - bp_transz

Október 17. szombat | 20.00 TOLDI mozi
Filmvetítés

 

 

Sushiálmok

japán portréfilm/dokumentumfilm

japán nyelven, magyar felirattal (81 perc) 2012, rendező: David Gelb

A Sushiálmok olyan ember portréja, aki szakmájában nem fogad el semmilyen kompromisszumot. Egész életét a munkájának és a maximalizmusának rendelte alá és ezzel világhírű éttermet épített fel, amely a legszőrösszívűbb éttermi kritikusok elismerését is kivívta. David Gelb számtalan fesztivált megjárt, gyönyörű képekkel és Philip Glass remek zenéivel aláfestett műve nem csak egy rendkívüli ember portréját vázolja fel, de sokat elmond a japán társadalomról és kultúráról is.

Film előzetese »

Kísérőfilm: Keelatud vili

észt rövid dokumentumfilm

észt nyelven, magyar felirattal (25 perc) 2011, rendező: Anu Aunfrancia-magyar animációs rövidfilm

Hogy bírja a szőlő a fagyos észt klímát? Egy szenvedélyes borász meglepő kísérlete.

sushialmok.png

 

 

Szólj hozzá!

Főző írók

2015. október 01. 12:00 - bp_transz

Részlet Cserna-Szabó András Szügyig a szaftban című esszéjéből

„Mikor egy kocsmai asztalnál azt mertem mondani, én bizony teszek a lecsóba fokhagymát, nem is keveset, akkor a közismert konyhahős, B. szemrehányóan villantotta rám bozontos szemöldöke alatt ülő, ördögi tekintetét - és az sem hatotta meg, hogy egy Arany Fakanál-díjas lecsóművésszel áll (ül) szemben. Azután egy másik kibírhatatlan barátommal, P.-vel keveredtem heves vitába, álltunk hajnalban a sötét utcán, és órákig ordítoztunk lecsóügyben, mert szerencsétlen jószág nem tágított az őrölt pirospaprika ideájától.

 

Lassacskán az a sejtésem támadt, talán nincs a jelen magyar gasztrozófiának szimbolikusabb és sorsdöntőbb kérdése a lecsónál.

És akkor teljesen véletlenül elkaptam a rádióban Simonffy András 1976-os hangjátékát, a Világlecsót, melyben három magyar Nobel-díjas kap össze azon, hogyan is készül az igazi lecsó. Akkor már sziklaszilárdan hittem, a lecsó az elmúlt száz-százötven év egyik megkerülhetetlen magyarságkérdése.

 

A B.-lecsótól tökéletesen idegen a fokhagyma, éppen úgy, mint a P.-lecsótól.

A P.-lecsó libazsírral indul, füstölt húsos szalonna kerül bele, apró kockákra (!) vágott vöröshagyma, őrölt pirospaprika (!), majd a további klasszikus alkatrészek: zöldpaprika, paradicsom, kolbász (esetleg még velő vagy máj).

Bizonyosan finom ez a P.-lecsó, de az igazi gasztrozófiának nemcsak ízbéli kérdéseket kell mérlegelnie, de nemzeti, filozófiai, sőt metafizikai szempontokat is. Ezért aztán hiába tartom én mind B.-t, mind P.-t kiváló férfinak, s lecsójuk némely részét költőinek, egészében mind a B.-féle, mind a P.-féle lecsót tagadom.

 

Simonffy hősei leginkább a paprika felvágásának mikéntjéről alkotott képükben különböznek. A magfizikus karikázza, a novellista lapjára vágja, a biológus szerint pedig csakis sprirál formában kerülhet a lábosba.

Simonffy majdnem jó helyen kapirgál.

Csakhogy nem a paprika aprítási módja a központi kérdés, hanem a hagymáé! Mert abban a Világlecsó szereplői is mind egyetértene, hogy a lecsónak szottya van - tehát nem szaftja, mint a pörköltnek. Ha viszont a hagymát apró kockára vágjuk, libazsírra dobjuk, és végül még pirospaprikával is meghintjük, akkor óhatatlanul szaft keletkezik, tehát a lecsó helyett a pörkölthöz jutunk.

Tökéletesen egy húron pendülök a Világlecsó magfizikusával, Homolával, aki szerint a lecsó elpörköltösítése - totális zsákutca.

 

A magam részéről körmöm szakadtáig ragaszkodnék a lecsó szottyához.”

 

Kép forrása »

 

moravszki_vegasztromania.jpg

Kapcsolódó program:

Október 16. péntek | 16.00/16.30 PIM
Főző írók – Péterfy Gergely hétnyelvenbeszélő marhapörköltje
Nem csak elméletben, gyakorlatban is összekapcsoljuk az irodalmat a gasztronómiával és az írót a bográccsal. Várjuk az éhes olvasót. A meleg egytálételek a PIM udvarán készülnek, vegyék és egyék! A bevételt a Heti betevőnek adjuk. (Szabadtéri program, rossz idő esetén a Károlyi Étteremben)

Október 17. szombat | 16.00 PIM
Evés, ivás, főzés a kortárs irodalomban - felolvasás főzéssel
Konyhafőnök: Szegő János
Olvas: Bajtai András, Bíró Zsófia, Klaudia Blasl, Cserna-Szabó András, Csobánka Zsuzsa, Darvasi László, György Norbert, Horváth Viktor, Marie Iljašenko, Karafiáth Orsolya, Kőrösi Zoltán, Mark Crick, Parti Nagy Lajos, Szálinger Balázs,Tallér Edina, Vécsei Rita Andrea, Kuba Wojtaszczyk

Amíg a felolvasásokat hallgatjuk, a bográcsban elkészül a Hévíz gasztrorovat négyesfogatának – Bödőcs Tibor, Cserna-Szabó András, Darida Benedek és Szálinger Balázs – ízletes meglepetése. Kifejezetten ajánljuk kortárs irodalom mellé! A bevételt a Heti betevőnek juttatjuk el.

 

Szólj hozzá!

„Hasadnak rendületlenül...”

2015. szeptember 30. 12:00 - bp_transz

Részlet Esterházy Péter Harmonia caelestis című regényéből

„A Tóni szenvedelmes pillantásánál gondoltam először arra, édesanyám nő, a velőscsontnál meg arra, hogy édesapám férfi. Hogy ilyen egy férfi. Szerez, megold, ellát, oszt.

 

- Velőscsontszagra gyűl az éji vad – jelentette be apánk, és szertartásosan leült a konyhaasztalhoz, előtte a fazék, mi körötte, zsinatolva, pipiskedve, hogy le ne maradjunk semmiről. - Helyet – nézett ránk csinált eréllyel, majd mint az operáló főorvos (vagy miséző pap) fölemelte két kezét –, szikét, angyalka! - vetette oda anyánknak, ki részt is vett meg nem is az előadásban; annak örült, hogy mi örülünk, mi gyerekek meg az a férfi, aki épp azt játssza, hogy az élet szép és izgalmas, és ő ura és birtoklója ennek a szépségnek, és gyámola e kis csapatnak, melynek most mutatja, mutatja épp, hogy ez a szépség s izgalom bárhol s bármikor föllelhető a világban, lám, íme egy marhalábszárcsontban is!

 

- Konyhakendő! - és akkor anyánk váratlanul, újra meg újra váratlanul, nem valamelyik sokat szenvedett, használatban lévő konyharuhát adta oda, volt köztük hajdani pelenka is!, hanem egy fényesen fehér, szikrázó, súlyos damasztkendőt, messziről látszott a koronás hímzés, tizenegy ágú korona, tehát Károlyi-örökség, apánk kicsit meglepődött, kérdőn anyánkra nézett – tátott szájjal bámultuk őket, mint az isteneket, bekukucskálhattunk az Olümposzra –, anyánk bólintott, igen, igen, mire apánk varázsos ügyességgel a bal csuklójára tekerte a kendőt, előtte földobta a levegőbe, az ott lebegett a konyhai légtérben, mint egy madár, fehér békegalamb, mi más (a Kishuszár szerint a békegalamb nem is galamb, hanem gerle, ez olyan, mint a tüske meg a tövis, nincsen rózsa tüske nélkül, békegerle), a kendő azután lassan aláereszkedett és magától rácsavarodott a Papi kézfejére, ő pedig rögtön benyúlt a fazékba a csontért, felsóhajtottunk, jaj, most mi lesz?, az ünnepi kendő semmi perc alatt használt lett, mocskos, zsíros, barnásan csatakos, ijedten néztük, mi lett belőle, sápítoztunk – volna, de épp azt tanultuk, hogy nem kell folyton aggályoskodni, a nagyvonalúságról tanultunk valamit, meg még talán azt is, hogy ennek ára van, ennek a csodás gerlés mozdulatnak, sok minden kell hozzá, kell ez a réges-régi kendő, meg kell anyánk mosástól kimarjult kezed, hogy majd ezt is megint kimossa, tehát személyesnek és személytelennek, a mostnak és a történelemnek az összjátéka van apánk varázslása mögött.

 

És akkor! Apánk gigászi kezében a gigászi konc, az odakészített tányér fölé tartja, fölemeli jobbját, ökölbe szorítja és lecsap! De hová? Nem ám, mint hittük, a csontra, hanem a saját kézfejére! Ezt is tátott szájjal figyeltük. Még ilyet! De hát a népi tapasztalat karöltve a fizika törvényeivel... Többnyire az első ütésre kiugrott egy nagyobb darab, ez volt a jel, azonnal leültünk az asztal köré, és elkezdődött egy nem ideges, de izgatott kapkodás.

 

- Gyorsan, gyorsan kenyeret! - türelmetlenkedett apánk, mert a pirítós valahogy mindig késett; kicsit, de késett. Csak melegen, azonnal, ez csak melegen jó!

Az első falat az övé volt, anyánk a legszebb részből levágott egy vajsárga, remegő szeletet, érmét, sorban sót, paprikát és borsot szórt rá, és mintegy megáldoztatta a falatot, lenyelte, várt, figyelte az utóízeket, majd bólintott:

- Nem mérgezett.

 

Iparkodni kellett, nehogy megdermedjen a velő. Mintha az lett volna a legnagyobb baj a világon, hogy megdermed. Ha megdermed, vesztettünk – valahogy így. Iparkodtunk hát. És akkor az utolsó pillanatban észrevettük, eszünkbe jutott, nekünk, gyerekeknek és az apai férfinak, hogy a Mami még nem kapott. És akkor persze kapott, fölajánlottuk, amink volt, már csak maradék, sötétebb, fecnisebb darabkák, attól az még finom, és ízlett is édesanyánknak.”

 

Kapcsolódó program:

Október 15. csütörtök | 17.00 PIM
Konyha-nyelv. Irodalom és gasztronómia / fesztiválnyitó / E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója és Ugron Zsolna, író

Október 15. csütörtök | 17.30 PIM
„Hasadnak rendületlenül...” gasztroirodalom és „magas irodalom” / beszélgetés / György Péter, Tarján Tamás, Takács Ferenc, moderátor: Nagy Gabriella
A gasztronómia a kultúra és az étel/ital közötti összefüggés tudománya vagy művészete - meg minden más, ami az evéshez tartozik. A szépirodalomban korra, műfajra, földrészre való tekintet nélkül makacsul visszatérő téma. Feltesszük az idei Budapest Transzfer nagy kérdését, létezik-e, és ha igen, mi az a gasztroirodalom? Vigyázat, csípős vita várható!

 

Szólj hozzá!

Nyitóvacsora a Könyvbárban

2015. szeptember 28. 12:00 - bp_transz

Október 15. csütörtök | 21.30 KönyvBár
Nyitóvacsora
Érezte valaha egy jó írás olvasása közben a megírt ételek zamatát a szájában? Szerette volna megkóstolni Harry Potter sütőtökös derelyéjét vagy a vajsört? Elképzelte már, hogy mit ehetett Micimackó vagy Malacka, és kíváncsi rá, hogy milyen étel lehetne a Tüskevár, az Állatfarm vagy Örkény István Egypercesei?

A Budapest Transzfer nyitóvacsorája igazi meglepetés a könyv- és betűfalóknak. Helyek korlátozott számban foglalhatók a transfer@pim.hu címen, „vacsora” tárgymegjelöléssel. 7.000 Ft/fő

 

Kép forrása »

 

konyvbar_allatfarm.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Gemma és a Maradék

2015. szeptember 25. 12:00 - bp_transz

Október 16. péntek | 20.00 TOLDI mozi
Filmvetítés

 

 

Gemma Bovery

francia film

(99 perc) 2015, rendező: Anne Fontaine Főszereplők: Fabrice Luchini, Gemma Arterton

Az idilli normandiai falu békés életét felkavarja a nagyvilági Gemma Bovery és férjének az érkezése. A különös szépségű nő már pusztán megjelenésével is felhívja magára a helyi pékséget vezető Martin figyelmét, a középkorú férfi érdeklődése pedig lassan rajongássá válik, ahogy egyre több hasonlóságot fedez fel az asszony és Flaubert regényalakja, Bovaryné között. Martin mániája lesz, hogy neki kell megmentenie az asszonyt, aki minden bizonnyal a tragikus hősnő sorsára jut majd, ha ő nem lép közbe. A helyzetet bonyolítja, hogy megjelenik Gemma egykori szerelme is. Martin tettei pedig sokszor éppen az ellenkező hatást váltják ki, mint ami a szándéka volt.

Film előzetese »

Kísérőfilm: Maradék

francia-magyar animációs rövidfilm

(14 perc) 2015, rendező: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolt

 

gemma_bovery_plakat.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

A tegnapi játékunk megoldása:

2015. szeptember 24. 13:47 - bp_transz

TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ: LEGENDA A NYÚLPAPRIKÁSRÓL
„Dehogyis tapadt a Gazsi erkölcsi fölfogásában bűntudat, hogy egy ember kivégez táplálékának egy állatot. Csak valami egészen spontán belső sugallatra kezdett Gazsi küszködni magában döbbenettel és megilletődéssel, amikor ennek a kis nyomorult állatnak a megölésére vállalkozott volna.
Benézett Gazsi a kemencébe, és a nyúlnak a két szemében mérhetetlen, zokogó esdeklést látott. Ne vedd el az életemet! Az enyém is kedves nekem, mint neked a tiéd. Te is olyan nyomorult vagy, mint én. Ne bánts!”

Szólj hozzá!