„Matejt se szerettem az önuralmáért. Először is, gondoltam, honnan volt annyi esze ennek a ronda ripőknek, hogy kacsazsírt hozzon hazulról? Ami a legkiadósabb élelmiszer a világon. És honnét van annyi akaratereje, hogy takarékoskodjon vele, és így beossza magának? Vékonyan kente, egyre vékonyabban, ahogy fogyott, de az elején se könnyelműsködött észrevehetően.
- Micsoda fakír! - mondta rá Colalto.
Csak nézte őt az ember. Micsoda fakír, csakugyan. Állat! Ehhez van esze persze, hogy zabálja a második adag tízóraiját, amikor már mindnyájan megettük a magunk zsíros kenyerét. És mohóság nélkül, megfontoltan tömi a fejét, mozog le-föl az állkapcsa, nagy nyugalommal, az állatnak.
A délelőtti kenyérnyiszálását már nagyon ismertük, de egyszer a délutáni szünetben is előszedte a kacsazsírját, aztán ráfizetett a dologra. A mézes vagy lekváros kenyér helyett aznap csokoládét kaptunk uzsonnára - mert ez is megtörtént néha valóban, ahogy valaha Molnár őrnagy úr Formes apjának kilátásba helyezte –, egy szelet töltött csokoládét, és hozzá egy karéj puszta kenyeret. Kenyeret mindig adtak az uzsonnához; a sajthoz, szalonnához, disznósajthoz kellett is, de almához, körtéhez is kaptunk. Bognár kiment a tanteremből, keddi nap lehetett, mert gyakorlat volt délután; és késve osztották ki az uzsonnát; Matej előszedte a befőttesüvegjét.
Kalugyerszky, akinek mindig adott egy csipetnyit a zsírból, jóravaló, élénk gyerek volt; csak két év múlva tudtam meg, hogy unokatestvérek; nem nagyon illettek össze, és furcsálltam is barátságukat. Egyszóval, ahogy Kalugyerszky az üveghez emelte a kenyerét, Mufi a háta mögé settenkedve, hirtelen ügyesen előrenyúlt, lenyomta a kezét, és odatolta a saját kenyerét, tökéletes időérzékkel kiszámítva azt a pillanatot, amikor Matej már nem tudta megváltoztatni a mozdulatát; s a zsebkéséről a zsír menthetetlenül rákenődött Mufi kenyerére.
Matej dühös lett. Nevettek körülötte. Talán haragjában megfeledkezett szokott óvatosságáról, talán túl nagy feltűnést keltett, hogy, hogy nem, a Varjú egyszerre csak megkaparintotta az üvegjét, és eliramodott vele. Izgatott megdöbbenés támadt.
Most tisztán láttam a Varjú arcát, ahogy vitte a kacsazsírt. Ívelt, sűrű, fekete szemöldöke volt. A ragyák, himlőhelyek alatt, a beteges sápadtsága mögött tulajdonképpen szép vonásai voltak. Szemtelen és züllött angyalarca volt. Matej rohanni kezdett utána, de az asztalkák közt útját állták.
Mire odaért, a Varjú már szétosztogatta Burgernek, Halász Péternek, Merényinek, Homolának a zsír jó részét, és mint a cselező labdarúgó, mindig a hátát fordítva Matej felé, ki-kisiklott előle, s védte ügyesen a befőttesüveget, amíg Kalugyerszky közbe nem lépett.
Élvezetes volt. Inkey beállt a két ajtó közé, hogy cikkeljen, ha a folyosón jönni látja a tiszthelyettest. De Kalugyerszky most elrontotta a szórakozásukat. Elvesztette a fejét. Amin Merényiék nevettek, azon mindenki nevetett, s aki nem nevetett velük, az a közhangulat, a közösség érzelmei ellen fordult. Alig értettem, hogy miként követhet el egy régi növendék olyan ostobaságot, amiről én már tudtam, hogy nem lehet elkövetni. De mindenképpen bosszantó volt, hogy Kalugyerszky az asztalok közt elébe került a Varjúnak, útját állta tárt karral, s ezzel véget vetett a jó mókának. Matej, aki eddig vad kétségbeeséssel és mégis gyáván tétovázva járkált Varjú után, és kapkodott feléje ügyefogyottan, most akaratlanul is utolérte. A nagy nevetés hirtelen elhalkult a tanteremben.
Varjú villámgyorsan átjátszotta az üveget Burgernek. Matej megtorpant, ahol volt. Amikor Kalugyerszkykét széket megkerülve Burgerhez ért, a vörös fiú visszadobta a zsírosüveget Varjúnak, Kalugyerszky iparkodott vissza. Megint nagy nevetés támadt. Dobálni kezdték az üveget, Merényi, a vörös Burger, Varjú, ide-oda. Kalugyerszky forgott utána, ugrált, de hiába. Egyszer aztán valahogyan kicsúszott Varjú kezéből az üveg, s bár elkapta estében, de túl görcsösen, s akár szándékosan csinálta, akár nem, úgy festett, mintha két marokkal odacsapná az asztal lábához. Matej zsírosüvegje ízzé-porrá tört.
Kalugyerszky éppen odaért, és Varjú ráordított:
- Most eltörted!
Burger hátrahajlított nyakkal nevetett. Csak annyira tudta összeszedni magát a nevetéstől, hogy egy tankönyvvel hátulról fejbe vágta Kalugyerszkyt. Aztán mégis észrevette, hogy mindenki elhallgatott, és abbahagyta a nevetést. Merényi ugyanis mozdulatlanná vált, egy pillanat alatt elkomolyodott, odaintette magához Kalugyerszkyt, és lassan, szaggatott ütemben pofozni kezdte.
Ezt ismertük. Negyvenketten voltunk az A-osztályban. Meg se mukkant senki. Szék se csikordult, lapozás sem hallatszott. Merényi összehúzott szemmel, merev arccal nézte áldozatát, mint egy tárgyat, amely a saját tulajdona. Halk, lefojtott hangon szólt rá néha:
- Ereszd le a kezed.
Aztán csattant élesen a tenyere. Váratlanul kétszer is egymás után. Kis szünet, mozdulatlanság és: „Ereszd le a kezed!” Kalugyerszky majdnem vigyázzban állt előtte egyre dermedtebben. Megint balról csattant a pofon; gépiesen rándult fel a keze.
- Le a kezed!
Leengedte a kezét. Nem írom le részletesen; Merényi jéghideg arca csak egy másodpercre mozdult meg, amikor csavart egyet az orrán, száján: volt egy ilyen rándításszerű kis fintora, ami nem jelentett semmit. Néznünk kellett őket, mert mindnyájunknak szólt ez, és senki sem merte megtenni, hogy a könyvébe temetkezzen, érdektelenséget mutasson. Nem volt kellemes, mert Kalugyerszky végül is nem volt akárki. Csak most, a szemünk láttára bukott le közénk, az átlagsorba, okulásunkra. Okultunk; ködösen még azt is értettem, hogy haragudni kell rá. Néhány napig Matej sem állt szóba vele; de később kibékültek.”
Kapcsolódó program:
Október 17. szombat | 20.00 PIM
Terítéken a család – történetek az ebédlőasztal és a gyúródeszka mellől / beszélgetés / Yan Ge (CN), Rubin Eszter, moderátor: Bödő Anita
Minden ízben megbújik egy emlék: a családi ebédek, a nagymama főztje, a gőzölgő étel illata mind édes és fájdalmas perceket idéznek. Rubin Eszter családtörténete úgy fonódik, ágazik el és ér össze, ahogy a barhesz fonatai, a fiatal, Szecsuanban született kínai írónő, Yan Ge pedig csilipaprikával ízesített lóbabpürét kínál és hozzá pikáns családi titkokat. Hogyan ágyazódnak az emlékek egy finom fogásba és egy jól megkomponált regénybe? Emlékek, ízek és irodalom lesz terítéken.
